Létem ha végleg lemerűlt, ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!
Ma 36 éve, hogy meghalt John Lennon. Ezért ma egész nap őt hallgatom. Nagyon szeretem, mert a dalaiban hasonló témákat bolygat, mint amikről mi szoktunk beszélgetni. Ez az egyik kedvenc számom, a mindennapi - kvázi megélhetésért - dolgozó emberekről szól.
As soon as you born, they're make you feel small,
By giving you no time instead of it all.
(...)
There's room at the top, they are telling you still,
But first you must learn how to smile as you kill.
Ahogy a világra érkezel, azt éreztetik veled: kicsi vagy.
Azzal, hogy kevés időt hagynak az összes helyett.
(...)
A magasban van egy szoba, mégis kitartón mondják:
Előbb meg kell tanulnod mosolyogni, miközben ölsz.
Néha úgy érzem, hogy tökre jó lenne elbújni valahova. Ahol senki nem találna meg. Csak úgy vagyok magamnak, tök egyedül és addig amíg én akarok.
Jó lenne elbújni az összes olyan tervem elől amit megpróbáltam de nem sikerült (bár ki tudja, lehet, hogy egyszer fog, mert azért néha visszakanyarodom hozzájuk).
Jó lenne mert néha olyan nehéz és fájó pillantással néznek rám, hogy a következő percet sincs kedvem megélni.
tegnap este ez volt, ami jól esett. bár lett volna jobb is ennél...
érdekes, ha komoly érzésekről van szó visszakanyarodok Balázshoz. és a dalok amúgy is más értelmet nyernek mostanában.
zavar, hogy nem mondok semmit akkor, amikor talán a legtöbbet kellene mondanom. mintha tényleg arra várnék, hogy más fogalmazza meg helyettem. vagy talán még nem mernek kiteljesülni bennem az érzések, csak valaminek a kezdete uralkodik a szívemen.